Babits Mihály - Őszi pincézés

A nap ocsúja most csorog,
piros levél a venyigén,
a présház felé megyek én,
a nagy kulcs zajjal megforog.
Csöndes a tanya, nincs dolog.

Szunnyad a must a csömögén,
s a pince tikkadt melegén
pihennek boldog óborok.
A sárga murci bugyborog,
ébred a must a csömögén,
mint Lélek a holt váz felett.
Oh pinceszáj, illatos kripta!
Így leng e bús présház felett
a Feltámadás drága titka.

József Attila születésnapja - Költészet napja

Óh szív! Nyugodj!

Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehelete a lobbant keszkenő.

Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott úton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zúzódik, zizzen, izzad és buzog.

De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.

Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsú, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.

József Attila

Weöres Sándor: A paprikajancsi szerenádja

"Gyönge fuvallat a töba zilál,
fények gyöngysora lebben,
Sóhajom, árva madár-pihe, száll
s elpihen édes öledben.
Tárt keblemen reszket a kóc:
érted szenved a Jancsi bohóc.

Szép szemeidből vérzik az ég,
sok sebe csillagos ösvény.
Egy hajfürtöd nékem elég:
sok sebemet bekötözném.
Hull a fürészpor, sorvad a kóc:
meghal érted a Jancsi bohóc.

Tálad a rózsa, tükröd a Hold,
ajkadon alkonyok égnek,
Víg kedvem sűrű búba hajolt,
téged kérlel az ének.
Hogyha kigyullad a szivem a, kóc,
nem lesz többet a Jancsi bohóc."

Milyen szép szerelmes (nem) gyerekvers!