Renoir-Le Moulin de la galette

Pierre-Auguste Renoir :Le Moulin de la Galette-1876

Párizsban található a Musée d’Orsay- ben ez a csodálatos festmény, mely a szemlélőt az első pillanatban elvarázsolja és magához húzza. Volt szerencsém eljutni több ízben Párizsba, ahol megismerkedtem a festészettel közelebbről. Bejártuk a A Mont Martre-ot , ellátogattunk az Impresszionisták Múzeumába, a Monet házba, és még számos csodás helyre, ahol nagyszerű élmények értek. Ekkor lett a kedvenc irányzatom az impresszionizmus , és az egyik kedvenc festőm Renoir. A kép 1876. nyarán készült, nem műteremben, hanem a helyszínen. A mű mintha táncba hívna mindenkit, aki csak rá néz. Forognak a ruhák, röpülnek a szoknyák. Valami kimondhatatlan derű: az élet, a tánc, a beszélgetés öröme keríti hatalmába a szemlélőt. Mindenki érezhette már életében azt az örömöt és azt a boldogságot, amit a táncolás élménye nyújt, és ez az érzés a kép láttán feléled bennünk. A kép egy jelenetet állít elénk. A háttérben egy nyáron tárva-nyitva álló bálterem, előtte az udvar asztalokkal, padokkal, akácfákkal. Az asztalon jobboldalt akár egy csendélet: kancsó, üveg, két pohár. A szereplők férfiak nők vegyesen. A többségük táncol, de vannak akik beszélgetnek. A jelenetet nyári nap világítja meg. A szeszélyesen elosztott, foltokban felvillanó fény erről árulkodik. A napsugarak a fák levei által szűrve jutnak el az emberekhez. Az akácfák buja növényzetté válnak, s mintha nem is lámpák, hanem óriási zamatos gyümölcsök csüngenének róluk. Renoirnak sikerül egy köznapi jelenetet csodálatos tüneménnyé varázsolnia. A kép már nem is lehetne zsúfoltabb, de mégse érezzük annak. A festmény levegős, könnyed, fesztelen. Tapintani lehet a boldogság eufóriáját.

A függőleges irányt jelzik a székek és a padok, a fák, a lámpaoszlopok, csillárok rúdjai; vízszintes irányba mutat: a két szék támlájának keresztlécei, a táncterem fala. De ezek a főbb vonalak csak nagyon utalásszerűek. A szerkezet nem a mértan szabályainak engedelmeskedik. Nála a szerkezet alapja a szín és a fény. A távolság növekedésével nem csökken a színek erőssége. Eltűnnek a határozott körvonalak, az éles határok, s ezáltal az alakzatok képlékennyé válnak. Az előtérben elhelyezkedő alakok nagyobbak, de rajzuk elmosódottabb. A háttérbe lévő alakok egymástól elütő színeikkel válnak ki a kép egészéből. Pillanatnyiság, fényképszerűség érződik a képen, hiszen szerepelnek a képen félbe vágott figurák is.

A képi mélységet a befelé kisebbedő alakokkal érzékelteti. A háttérben az apró, foltszerű figurákat, erőteljes színekkel jelenítettem meg a festő. A középső részen a vonalak élesebbek, a táncosok skálája kiszélesedett. Az kép előterében a figurák nagyobbak, a rajz elmosódott, színek ereje lecsökken. Az itt látható arcok nagyon kifejezően vannak megfestve, Renoir minden arcot és alakot érzésekkel ruház fel. A távolabbi arcvonások kissé elmosódnak már. A kontúroknak nincs szerepe, átadják helyüket a színfoltnak. Egybeolvadnak az alakok, fák, talaj. Minden lebeg. Az apró és gyors ecsetvonások a táncolók forgatagának egyfajta álomszerűséget kölcsönöznek. A cilinderek, lámpák és szalmakalapok fehér, rózsaszín sárgás és világoskék színnel vannak kihangsúlyozva, így áttetsző, üveges hatást adnak.

Az impresszionista remekmű a történelem egy része, hiszen precízem ábrázolja a korabeli párizsi valóságot. A képet látván a szemlélőt óhatatlanul elfogja a vágy, hogy elvágyódjon a régi idők Párizsába, és része legyen egy ilyen eufóriában úszó időtöltésnek. Ha engedjük, hogy érzékeink elmélyüljenek ebben a csodás képben, talán pár pillanatra meg is elevenedik a forgatag, megszólal a zene, halljuk a vidám kacagást, a duruzsolást és részeseivé válhatunk a társaságnak. Igen, én ezért szeretem ezt a képet, ezt az élményt nyújtja az embereknek az impresszionizmus, a valóságosság élményét, mely szabadon engedi a fantáziát!