Már a boltokban az El merem mondani, Ibolya 3. lemeze!
2010. február 26-án megjelent Ibolya 3. albuma, mely már a nagyobb városokban kapható , s egy héten belül várhatóan már az egész országban elérhető lesz. Az album címe: ’El merem mondani’, 12 dal hallható rajta.
„Ez a lemez áll a legközelebb a szívemhez az eddigiek közül. A dalok mindegyike a gondolataimat tükrözi, a szövegek megírásában én is részt vettem. Végre olyan lemezt alkothattam, ahol minden egyes szám rólam szól, olyanok ezek a dalok, mintha a saját gyerekeim lennének. Kicsit olyan érzés, mintha lemeztelenednék a világ előtt, hiszen aki meghallgatja ezeket a dalokat, az megismerheti, hogy milyen is vagyok valójában. Ezért gondoltuk úgy, hogy a legjobban egy művészi fotósorozat tudná kifejezni az album hangulatvilágát, ahol megmutatom magam a világnak - kívülről és belülről egyaránt.” (Forrás: sonymusic.hu)
„Először nagyon féltem a fotózástól, aki ismer, pontosan tudja, hogy távol áll tőlem ez a szexi, nőcis stílus. Mivel azonban ezen a lemezen az eddigi életemet dolgoztuk fel, tehát őszintén énekelek az érzéseimről, úgy döntöttem, elfogadom a stáb koncepcióját: a lelki kitárulkozást a borítófotóval is szimbolizáljuk.” |
02. Baby (Oláh I. - Orbán T.) (3:55)
03. Anyának (Oláh I. - Orbán T.) (4:21)
04. Címlaphír (Oláh I. - Orbán T.) (3:31)
05. Ki a rossz, ki a jó? (Oláh I. - Orbán T.) (3:47)
06. Fohász (Oláh I. - Valla A.) (3:44)
07. Pénzért mindent (Oláh I. - Orbán T.) (3:55)
08. Körtánc (Oláh I. - Orbán T.) (4:12)
09. Szeress testvér (Oláh I. - Valla A.) (3:39)
10. A szeretők óceánja (Oláh I. - Orbán T.) (3:13)
11. Valami úgy hiányzik (Oláh I. - Orbán T.) (4:00)
12. Ki nem volt (Szenes Iván - Gábor S. Pál) (3:59)
Forrás: www.olahibolya.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése