Éj

Vörösmarty Mihály Éj-monológ Sötét és semmi voltak: én valék, Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj, És a világot szültem gyermekűl. Mindenható sugárral a világ Fölkelt ölemből; megrázkódtatá A semmiségnek pusztaságait, S ezer fejekkel a nagy szörnyeteg, A Mind, előállt. Hold és csillagok, A menny csodái lőnek bujdosók Kimérhetetlen léghatárokon. Megszűnt a régi alvó nyúgalom: A test megindúlt, tett az új erő, S tettekkel és mozgással gazdagon Megnépesűlt a puszta tér s idő, Föld és a tenger küzdve osztozának Az eltolt légnek ősi birtokán; Megszünteté a tenger habjait, S melyet haraggal ostromolt imént, Most felmosolyga mélyiből az ég; S mint egy menyasszony, szépen és vidáman Virágruhába öltözött a föld. A por mozogni kezdett és az állat, S királyi fejjel a lelkes porond, Az ember lőn, és folytatá faját, A jámbort, csalfát, gyilkost és dicsőt. - Sötét és semmi vannak: én vagyok, A fény elől bujdokló gyászos Éj. - A féreg, a pillanat búboréka, Elvész; idő sincs mérve lételének. Madárt a szárny, a körmök állatot Nem váltanak meg, kérges büszke fát Letesznek századoknak súlyai. Az ember feljő, lelke fényfolyam, A nagy mindenség benne tűkrözik. Megmondhatatlan kéjjel föltekint, Merőn megbámúl földet és eget; De ifjusága gyorsan elmulik, Erőtlen aggott egy-két nyár után, S már nincs, mint nem volt, mint a légy fia. Kiirthatatlan vággyal, amig él, Tút és tünődik, tudni, tenni tör; Halandó kézzel halhatatlanúl Vél munkálkodni, és mikor kidőlt is, Még a hiúság műve van porán, Még kőhegyek ragyognak sírjain, Ezer jelekkel tarkán s fényesen Az ész az erőnek rakván oszlopot. De hol lesz a kő, jel, s az oszlopok, Ha nem lesz föld, s a tenger eltünik. Fáradtan ösvényikből a napok Egymásba hullva, összeomlanak; A Mind enyész, és végső romjain A szép világ borongva hamvad el; És hol kezdve volt, ott vége lesz: Sötét és semmi lesznek: én leszek, Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj.

Banyek

Düh

Azt hiszem vannak olyan emberek, akik csak hatalmas pofontól tudnak észhez térni, már rájöttem hogy közéjük tartozom. Igen, dühös vagyok, elsősorban magamra, hisz én döntök az engem körülvevő világról. Én viszont ahelyett, hogy elkezdeném rendbe hozni a dolgokat, kapkodok a káosz után. Néha rámtör, és kétségbeesetten kapkodok utána, mintha az jó lenne nekem. Persze ideig óráig jó is, aztán jön a pofon és rájövök, hogy megint visszaléptem egy lépést, ráadásul a saját lábara, méghozzá tűsarokkal (per pillanat)és fáj, nagyon fáj.

People are strange II.

  

After...so many years....

People are strange

Régen....gyermeki..naivitás...blabla..hey Jim!:)

Gyere, gyere hétvége....

Nem tagadhatom...ez van.

Nem tagadhatom, hiányzik. Lehet, hogy csak magányos vagyok, lehet hogy nem férfiként hiányzik, hanem maga a lénye, az amit adott, mert adott, hozzám tett.Lehet, hogy a férfi, nem tudom, már majdnem egy éve, de nem akar ez múlni. Tudom makacs vagyok, önző vagyok, ugyanakkor tudom, hogy nem működött, de vajon ki miatt, mi miatt?Nehéz felejteni. Nehéz felejteni úgy, hogy végig az volt bennem, hogy nem vagyok elég. Mindig más kellett. Szóval nehéz felejteni, vagy nem akarok felejteni?Eltört valami, 2009. tavaszán eltört az egész.Én is eltörtem, lehet hogy így kellett lennie, de most valahogy előjött a sok emlék. Nehezen engedek el dolgokat, nagyon nehezen. Szerintem ez gyengeség, de nem tudom legyőzni, ilyen vagyok.Gyenge vagyok, és  nehezen dolgozom fel, hogy kipukkadt a buborék.Már az is haladás, hogy látom a buborékot. Bájbáj naivitás
....hellószia pofonsorozat!!!

Vízfölöttalatt

"Tudod, van, hogy csak jön. Nem kérdez, nem érdekli, hogy akarod-e vagy sem, ő csak érkezik, beállít és mindent megváltoztat, átír, felír, ráadásul úgy, hogy semmit sem tudsz tenni ellene, csak annyi választásod marad, hogy élvezd. 

Nem tudsz irányítani, gondolkodni, nemhogy azzal törődj, hogy mi lesz holnap, vagy később. Valahogy nem megy. Nem látod a holnapot, de nem is kell látnod.

 Ilyenkor csak elég belebújnod a pillanatba, és örülni annak, hogy átélheted, mert van, aki egy életen át sem kapja meg azokat a perceket, amik neked jutottak. Hogy miért? Mert elfogadja, hogy be kell érnie kevesebbel, aki pedig elfogadja, az nem is kaphat mást." O.Nóra 

Nem tudok irányítani, vagy nem akarok irányítani? Én dobom fel magam a vízfelszínre, vagy amúgy is felhoz a víz? Nem tudom jelenleg erre a választ, csak azt hogy lebegek. Nem rossz állapot ez, egyre jobban azt érzem, hogy ez nem negatív. Valami mindig történik, mindig mást akarunk... Néha  magányosak vagyunk és egyben  egyedüllétre vágyunk. Néha unatkozunk, néha alig várjuk, hogy lecsillapodjanak körülöttünk az események.
A legjobb tényleg belebújni a pillanatba, amikor csak úgy sétálsz és perzsel a nap, amikor egy jót nevetsz, egy váratlan találkozás, ölelés, vagy csak kapsz egy  mosolyt egy idegentől. Amikor össze vagy törve, az ilyen apróságok is nagyon sokat jelentenek. Remek érzés, mikor megtanulod élvezni a pillanatot.