Csendidő!

száz orkán..

Dárádárádá

Érintés- tetszett csak úgy

Bognár Barnabás: Érintés

Lepergek néha az időről,
Mint korhadt fáról a kéreg, a héj,
És elidőzöm kissé a semmiben,
Hogy ne féljek, és hogy te se félj.

Csak el ne vesszenek addig a darabok..

Szárnyas ember

https://soundcloud.com/agiszaloki/valld-be

Kosztolányi Dezső^*
  Lányi Hedvighez (20.)^**

Budapest, 1908. január 23.

Édes Heddám,

újra a postáról jövök, és újra nem jött meg a levél. Ha leülök a székre, és csüggedten a levegőbe bámulok, kiszámíthatom az ujjaimon, hogy öt rövid nap alatt negyvenkétszer voltam a postán. Mind a negyvenkétszer azt mondta a postatiszt, hogy nem kaptam levelet. Negyvenkétszer mentem el lógó fejjel és könnyes, ideges szemekkel. Jártam ott kora hajnalban, mikor még fenn volt a hold, fényes délben, szomorkodó délután, vérpiros estéken, csókzajos éjszakákon. Mindig egyedül mentem és egyedül is jöttem. Levél nem volt.

Most megírom a második levelet, s nem mondom el neked, mit szenvedtem ezekben a napokban, mert nem akarom, hogy a mi csodanagy és csodaszép szerelmünk terhe a te gyenge vállaidra is rábillenjen. Most is, a jövőben is úgy lesz, hogy ami fáj, az enyém lesz, s ami édes és jó, az neked marad. Még a nagy boldogságtól is féltelek, amely sokszor szinte a földhöz vág engemet is. Sírok és kacagok az örömtől, az arcom eltorzul, a szám elfehérül arra a gondolatra, hogy te vársz reám, és pár év múlva – egy édes, mámoros álom – találkozunk…

Addig azonban erő kell nekem, s ezt az erőt tetőled kapom. Ezért fájt, hogy az első leveled – már a legelső sem! – nem ért el hozzám. Kinek a kezébe került? Valami idegen olvassa el? Vagy el sem bírja olvasni, mert elsápad a lelked nagy, illatos szerelmétől? Nem tudom. De nem jutott a kezembe.

Elhagyom ezt a hangot, a földhöz vágom a bánatot és – álmodok rólad. Álmodok, ahogy szoktam, mikor egyedül vagyok. Tengereken, messze idegen, aranyos tengereken csónakázom veled. És velem vagy mindenütt. Olaszországban, Párizsban, havas hegyeken és sötét, olajfaillatos völgyekben. Kicsoda vagy te, hogy ily könnyű vagy? Könnyű és karcsú, mint a fecske. Te fecskelány! Te fecskelelkű, fecskekönnyűségű, repülő, táncolva repülő lány, te kék égben, kék vizeken csicsergő madár! Te én!! Te költő, te isten, te minden!!!

Csupa lázak az ilyen álmok. Éjjel hangosan beszélek a párnámnak, és hívlak, és szeretném ronggyá csókolni a ruhádat. És szeretnélek elvinni messze idegen vonatokon idegen városokba, bele egyenesen a szívdobogtató piros boldogságba. Hiszel-e benne? Hiszel-e bennem?

Aztán egy új álom. Előveszem a versedet, ami új, szép, gazdag, olyan, mint az én lelkem, s elolvasom újra – valami századszor már – , és hallom a hangodat. Olyan halk, mint egy őszi ének. Olyan, mint egy ezüstpohár nevetése. Olyan, mintha a te kezed simogatná beteg, lüktető halántékomat.

De szálljunk le a földre. Töröljük ki szemünkből az álmot és a könnyet, büszke, repülő menyasszonyom. Egy élet van előttünk, egy csupa zene, gazdag, boldog élet. A te leveledre várok, amely ezt az életet megadja nekem is. Addig ezen a széken ülök bénán és vakon, mintha minden idegemet elvágták volna. Kelts fel innen és írj. Írj egyenesen nekem, a címemre (Budapest, Baross utca 4. II. 12.) bátran és úgy, ahogy akarsz, a levelet senki sem bontja fel. Azután rögtön válaszolok, s Józsi átadja még ezt a levelet is. Később még egy levelet kapsz poste restante Fecske jelige alatt. Ezt majd úgy csütörtökön – jövő héten váltsd ki a postán. Szombaton, szintén jövő héten, egész bizonyosan hazautazom két napra. Hogy lássalak. Hogy megcsókoljalak. Hogy hinni tudjak az életemben, amelynek egyetlen célja te lettél.

És most ég veled. Ha este van, jó éjszakát kívánok. Hajnalra ébredj fel és gondolj reám. Én meg fogom érezni, s ha alszom, felnevetek az álmomban. Ezer csókot küld neked a te szegény és boldog kedvesed.

http://mek.oszk.hu/04900/04945/html/mhszeretok0024.html



Néha jó lenne abban a korban élni, értékesebbnek tűntek az érzelmek, irigy vagyok néha, hogy a mostani nők nem kapnak efféle leveleket. Bár attól tartok, hogy már el is szoktattak minket ezektől, és fejvesztve menekülnénk egy ilyen udvarlótól. Ki érti ezt? Még mi sem. Lehet csak vissza kellene szoktatni szépen lassan:)Állok elébe:)

Elfogyni

Ördöngős

Úgy szeretem a táncot, mint a cigány a fánkot, de még  jobban a legényt, mint a purdé a lepényt!:)

Csak hogy ne vesszen el, tetszett.

Erdős Olga: Most kellene

Most kellene kimutatnom pedig,
kimondani, mert most vagy itt,
most, hogy minden más, mint eddig,
hogy az Egész sok apró darabja
annyi év után végre összeállt.
De lázadok, direkt dacolok (veled),
feszítem a húrt, tesztelem határaid,
hogy vajon meddig terjed a türelem,
s – mert még nem tudom a titkot –
azt is, hogy hol kezdődik
vagy hol ér véget a szerelem.

Pörögjünk, élni jó:)

Ágai Ágnes: Élni vagy nem élni?

Világrajövetelem előtt informálódtam.
Mi várható itt, érdemes-e megszületni?
Azt mondták, nagyon jó sztori lesz,
de ha csalódnék, néhány évtizedet
akkor is kibírok. Többről meg nincs szó.
Vigyázni kell az ígérgetős emberekkel,
fontoskodók és hazudósak.
Vigyázni kell a szűkszavúakkal,
nem lehet tudni, mit és miért hallgatnak el.
Tanácsos az óvatosság a nagyétkűekkel,
mohók, törtetők, mindenre kaphatóak.
De vigyázni kell a kákabélűekkel is,
soványak, irigyek, mosolyogni se tudnak,
nemhogy még nevetni!
Vagyis az ember, mint olyan, veszélyes,
kiismerhetetlen ragadozó,
pusztításra szakosodott fajta.

No nem mindegyik, tette hozzá informátorom,
csodálatos példányok is akadnak,
és élni élvezetes tevékenység,
sok kalandban lesz részem,
kár volna kihagyni! Élni úgy istenigazából
csak egyszer lehet, de annyi elég is belőle.
Jól kell gazdálkodni az idővel.
A gyerekkort nem kell elnyújtani,
viszont az öregkort jó megkurtítani.
Közbe pedig élni kell száz decibellel,
felszippantani a tudást, kiélvezni a szerelmet.
Szépnek látni a világot,
ha ragyás arcát mutatja, akkor is.
Szeretni a másik boldogtalan halandót,
akit utamba hoz a sors vagy énmagam.
Az élet nagy kaland,
nincsen sem titka, sem tanulsága,
jó buli, ennyi az egész, mondta informátorom.
Gondoltam: egye fene, mi lehet?
Belevágtam!

A képen Mexikóban úszkálunk a mosolygásban:)

Kedvenc mese a népmese napjára...bulizós királylányok:)

Van valami..

van valami,
amit régóta el akarok mondani neked,
kerülve mindenféle szentimentalizmust,
még ha csillagok nélkül nem is olyan szép,
taposhatsz rajta, mint a faleveleken,
elfelejtheted, mint régen látott barátok arcát,
vagy hagyhatod lebegni közöttünk
elszabadult luftballonként,

csak ki kellene mondanom,
lazán és könnyedén,
akár egy hanyagul odavetett sziát,
eléd dobni, mint fuldokló halat,
és reménykedve várni,
visszaengeded-e a vízbe,
vagy mögéd osonni egyszer,
amikor nem számítasz rá,
és füledbe súgni,
de bárhogy döntök is,
végül nem mondok semmit,
csak nézlek,
ahogyan nyárvégi gólyák nézhetnek
fészkükre indulás előtt

/Bajtai András/

Versőrület

Tetszik a vers őrület, én mindig is gyűjtöttem a kedvenceket, és most folyamatosan frissíthetem a gyűjteményt, mert mindig belebotlok egy kedvencbe:) Most ez. A bús esőhöz pedig passzol Ági éneke.

REMÉNYIK SÁNDOR:Akarom

Akarom: fontos ne legyek magamnak.
A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon.
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.
Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.

Mese

Ma olyan sok jó volt, annyi sokat mosolyogtam, de legalább annyiszor kerülgetett a sírás...ez a kettő úgy kiegyenlítette egymást, hogy most nem is tudom, hogy hol vagyok. Lebegek egy határon, nem találom hova lépjek, mit érezzek, hová menjek. Itt maradjak, vagy menjek el már innen,várjak e még valamire, vagy majd ott vár e amire vágyom?!Maradjak, de miért, menjek, de hova? Tényleg irigylem azokat, akiket egyik irányba ellöknek, akkor nem érzik ezt a félelmetes semmit. Büszke vagyok arra aki merész, aki nem a múltba kapaszkodik, aki el mer rugaszkodni. Aki nem ilyen az meg tegye már le a lábát, és találja meg ott a kincset ahol van! Ámen.

Plusz egy vers:

Kiss Judit Ágnes: Mese elalváshoz

Esténként a székre teszem
Sorsom, mikor levetkőzöm.
Csupasz vagyok, két tenyerem
Között halottaid őrzöm.

Lefekvéskor végzetedet
A fogasra felakasztod,
Összefonod két kezedet,
Ne lássák, mit rejt, az arcot.

Könyörgésre kulcsolt kézzel
Önmagunkból szabadságra
Így menekülünk elégszer
Álomlázas éjszakába,

Ahol megtörténhet minden,
Felöltöztetnek a vágyak
Sóhaj-boltíves teremben
Királynőnek és királynak,

Kik hol járnak kéz a kézbe,
Rügy fakad a száraz tőből,
Ám az út feléhez érve
Mind a kettő visszahőköl,

Mert bár húsz körömmel tépjük
Bűntudattól sárga lombját,
Kidönteni mégis félünk
Kertünkben a tilalomfát.

uff de igaz....