2009. november 26., csütörtök

Dal



Írtam egy dalt és egy nap, eljutott egy sráchoz,
Ő értette mit jelent, mert róla is szólt.
Az apja más világban élt, és bántotta a hangom,
Mert túl gyakran szólt a dal, és túl hangos volt.

Vannak, akik gyűlölik, ahogy élek.
Ellenem mindent megtennének.
Ne engedd, hogy így legyen segíts,
Hogy hangosabb legyen az ének!

Született egy másik dal, eljutott egy lányhoz,
Ő érezte mit jelent, mert érte is szólt.
A szülei megtiltották, hogy eljöjjön, ha játszunk,
Nem tudom értik-e már, hogy hiába volt!

Egy harmadik dal elindult, valahol egy este,
És, akik hallották, hittek nekem.
Mert lehet néha tévedek, gyenge vagyok én is,
De a dal épp elég erős, hogy igaz legyen!
És ez igaz!!

/Piramis - A dal/

2009. november 5., csütörtök

Idézet


„Olvass el naponta néhány igaz szót, bölcs gondolatot, szép verset. Olyant, amit neked írtak. Hallgass olyan zenét, melyet nem a káosz, hanem egy magasabb rend szült. Könnyű megkülönböztetni, mert az utóbbi szép. Hozd helyre magad naponta. A légkör, amelyben élsz, szennyes. Tele van negatív adással, fullasztó, boldogtalan, koszos gondolattal. De te nézz a magasba, s hangold magad a nap sugarára. És ne felejts el esténként fölnézni az égre, hogy újra és újra eszedbe jusson: a végtelen gyermeke vagy.”

Müller Péter

2009. október 21., szerda

Alanis Morisette


"Ironic"

An old man turned ninety-eight
He won the lottery and died the next day
It's a black fly in your Chardonnay
It's a death row pardon two minutes too late
And isn't it ironic... don't you think

It's like rain on your wedding day
It's a free ride when you've already paid
It's the good advice that you just didn't take
Who would've thought... it figures

Mr. Play It Safe was afraid to fly
He packed his suitcase and kissed his kids goodbye
He waited his whole damn life to take that flight
And as the plane crashed down he thought
"Well isn't this nice..."
And isn't it ironic... don't you think

It's like rain on your wedding day
It's a free ride when you've already paid
It's the good advice that you just didn't take
Who would've thought... it figures

Well life has a funny way of sneaking up on you
When you think everything's okay and everything's going right
And life has a funny way of helping you out when
You think everything's gone wrong and everything blows up
In your face

A traffic jam when you're already late
A no-smoking sign on your cigarette break
It's like ten thousand spoons when all you need is a knife
It's meeting the man of my dreams
And then meeting his beautiful wife
And isn't it ironic...don't you think
A little too ironic...and, yeah, I really do think...

It's like rain on your wedding day
It's a free ride when you've already paid
It's the good advice that you just didn't take
Who would've thought... it figures

Life has a funny way of sneaking up on you
Life has a funny, funny way of helping you out
Helping you out


2009. október 20., kedd

Csík, nem lehetet megunni...


Ez a vonat ha elindul hadd menjen
Énutánam senki ne keseregjen
Ha valaki énutánam kesereg
A jó Isten a két kezével áldja meg

Kicsi madár miért keseregsz az ágon
Nem csak te vagy elhagyott a világon
Nekem sincsen édesapám,sem anyám
A jó Isten mégis gondot visel rám

Életemben csak egyszer voltam boldog
Akkor is a két szememből könny hullott
Sírtam is én örömimban hogy szeretsz,
Bánatimban hogy az enyém nem lehetsz.

2009. szeptember 22., kedd

Gossip


Pletyka.
A pletyka rossz.
A pletyka általában rossz és negatív.
A rossz és negatív pletyka hátterében általában irigység áll.
A rossz és negatív pletyka terjesztőinek inkább magukba kellene nézni, nem pedig mást bántani.
A rossz és negatív pletykát , jobb ha megerősítjük, mert általában nem igaz.
A rossz és negatív pletyka, általában hamis, vagy részben igaz.
A rossz és negatív pletyka úgy terjed mint a tűz.
Előbb gondolkodj , mielőtt pletykálnál!
És fogd be a szád!
Vége.



Köszönet a képért és az ihletért "SUBBA- BLOGNAK"

2009. szeptember 8., kedd

Mezőföldi táncok

Mezőföldi Táncok from Zsuzsanna Farkas on Vimeo.

Varró Dániel- Boldogság

Boldogság
A tévéhez leültünk
megnézni azt a filmet,
miről a műsorújság
megírta, hogy nagyon sok
vér fog majd folyni benne,
és ennek mind a ketten
örültünk, mert szeretjük
a filmeket, amikben
nagyon sok vér folyik. Te
két fázós lábad akkor
pólóm alá bedugtad,
kis talpad ráhelyezted
kövér, meleg hasamra,
úgy néztük ezt a filmet,
pisztáciát is ettünk.
De gyorsan elfogyott, és
félóra múlva kábé
szép, szőkített fejecskéd
a mellkasomra tetted,
én kissé hátradőltem,
a vállad átkaroltam,
és elnyomott az álom.
Most arra ébredek fel,
hogy vége már a filmnek,
a farpofák sajognak,
jól elzsibbadt a lábam,
és el van gémberedve
a vállam is rohadtul,
fejem nem dönthetem meg,
nincsen mögötte támasz,
valami ócska pornót
sugároz a csatorna,
éjfél is régen elmúlt.
A távirányitóért
nyúlnék, de el nem érem,
van egy pohárnyi kólám,
miből kiment a szénsav,
de azt sem érem el, mert
te rajtam fekszel éppen,
szemed becsukva tartod,
a szád kinyitva félig,
meleg fuvallatocskák
szállnak nyakamra onnét.
Kívánhatnék-e többet?

2009. augusztus 27., csütörtök

Moon River - Henry Mancini





"Moon River, wider than a mile,
I'm crossing you in style some day.
Oh, dream maker, you heart breaker,
wherever you're going I'm going your way.
Two drifters off to see the world.
There's such a lot of world to see.
We're after the same rainbow's end--
waiting 'round the bend,
my huckleberry friend,
Moon River and me."


Ez még ehhez a blokkhoz tartozik, mesebeli dal, szövegét Johnny Mercer , dallamát Henry Mancini írta 1961-ben. 1962-ben elnyerte a legjobb eredeti dalnak járó Oscar-díjat, miután ez volt az egy kórus által énekelt főcímdala az Audrey Hepburn főszereplésével készült Álom luxuskivitelben (Breakfast at Tiffany's) c. filmnek. Ugyanebben a filmben Hepburn is elénekli dalt, saját magát gitárral kísérve.

Forrás: Wikipédia

Audry Hepburn



Bájos film, Old-New York hangulat, édes filmzene...

Álom luxuskivitelben

2009. augusztus 2., vasárnap

Piedra Csoda


" Vannak olyan pillanatok, amikor igenis kockáztatni kell, őrült lépéseket kell tennünk a boldogság érdekében" /Coelho/

Mi a boldogság, szerelem, hogy lehet követni az emberi létezés és érzelmek kuszaságát? Efféle kérdésekre keresi a választ Paulo Coelho a Piedra folyó partján ültem és sírtam című könyvében, melyet a napokban kezdtem el olvasni. Két szerelmes újbóli egymásra találásán keresztül mutatja be, hogy érdemes hinni a csodákban, olvasás közben akaratlanul is befogadjuk ezeket a csodákat, és egy új világba csöppenünk.


"Pilar, a 28 éves joghallgató megcsömörlik napjai egyhangúságától, és gyerekkori barátjával, elhatározza, hogy megkeresi azt a csodát, amely megváltoztatja életük egyhangúságát. A fiú abban a Varázslatos pillanatban hisz, amelyet Isten azért ad, hogy megváltoztassunk mindent, ami boldogtalanná tesz. Pilar elkíséri barátját csodakereső útján a Francia-Pireneusokba, ahol egyre jobban erőt vesz rajtuk a szerelem isteni és megváltó ereje. Melegséggel, bölcsességgel, örömmel és váratlan szomorúsággal teli szerelmük története varázslatos megjelenítése azoknak a végtelen lehetőségeknek, amelyeket az élet arra kínál, hogy nyitott szívvel tudjuk befogadni a csodákat."

Forrás: Bookline.hu