Hagyd!

Szembejött..."Nem kell túlkomplikálni. Ha  látni akar, keres. Ha veled akar lenni, megteszi. Nem egy nőnek kell őrült módjára, tíz körömmel belekapaszkodva mindent feláldozni. Csak ésszel. Egyébként is, akinek a figyelméért harcolni kell, az már rég nem jó. De ha elmegy, hagyd. Ha megteszi, fogadd el. Aki elmegy, az nem a tiéd. Aki elmegy, az sosem ért ide igazán. Majd jön olyan, aki fél percet sem tud lélegezni nélküled, mert annyira kellesz neki. Levegőt fog kapni, meg minden, de csak igazán akkor él, ha mellette vagy - és ezzel te sem leszel másképp. Feltöltöd és feltölt téged. Támogat és melletted áll. Harcoltok mindennel, együtt, és erőt merítetek egymásból. Mert ami jó, az valami ilyesmi. Ott aztán nem lesz megalázkodás, vagy épp önfeladás. Csak az van, hogy hisztek egymásban.... /O.N./"

Jólvanna.... értem én. Mintha én írtam volna, csak  azt hiszem, létezik egy állapot, amikor már minden mindegy, hogy annyira összetörtél, hogy  egyszerűen nem bírod tartani magad, minden percet kihasználsz a jóból, de így csak meghosszabbítod a szenvedést. Tudom, mindig ezzel foglalkozom, már én is unom, de képtelen vagyok kilépni belőle. Van ami mindig visszahúz. Ha megtudnám fogalmazni, leírnám mi az, ami nem hagy nyugodni, de nem tudom.
Talán mindennek így kell lennie, talán megint mindent elrontok...előbb utóbb kiderül. Bárcsak egy egész évet tölthetnék ezt a víztükröt csodálva, egyedül magammal. Sütne a nap, nem zavarna senki. ...Egyébként ennek ellenére úgy érzem ezt az évet így is töltöttem...magammal, egyedül, de mégsem magányosan.Többféle érzést tapasztaltam, mint az előző 25 éveben, persze jócskán akadt jóból és rosszból is, de valahogy éltem. És mivel a buborékban eddig ezeket nem tapasztaltam, mindenképpen szükségem volt rá. Ezért köszönöm mindenkinek, de jól vagyok. Mindenki nézzen magába, oldja meg a saját gondját, én is azt teszem. El kellene mennem egy adag festékért...bennem a sok kép...le kell festenem...

Alkossatok...engem hagyjatok.