Majdnem mindig telitalálat...

Oravecz Nóra

"Tudod, van, hogy csak jön. Nem kérdez, nem érdekli, hogy akarod-e vagy sem, ő csak érkezik, beállít és mindent megváltoztat, átír, felír, ráadásul úgy, hogy semmit sem tudsz tenni ellene, csak annyi választásod marad, hogy élvezd. Nem tudsz irányítani, gondolkodni, nemhogy azzal törődj, hogy mi lesz holnap, vagy később.. Valahogy nem megy. Nem látod a holnapot, de nem is kell látnod. Ilyenkor csak elég belebújnod a pillanatba, és örülni annak, hogy átélheted, mert van, aki egy életen át sem kapja meg azokat a perceket, amik neked jutottak. Hogy miért? Mert elfogadja, hogy be kell érnie kevesebbel, aki pedig elfogadja, az nem is kaphat mást."

 

http://fuszerespolc.wordpress.com/

Arany és Kékszemű...és kettő van belőle...

Egy éve...

Még mindig  megmagyarázhatatlan...nem múlik a düh. Marad a merengés, a szomorúság.
Hihetelen, de egy éve nagyot hibáztak az angyalok....

Mozaik

Sosem szerettem a kirakóst, néha nekirugaszkodtam, hogy unaloműzés - képpen,   összerakjak néhány könnyebb képet, na meg a többiek kedvéért, de igazán sosem tudott lekötni.
Minek  szétdarabolni, ha már egyszer egyben volt, és hányszor vagyunk képesek újra és újra összerakni a részeket?Minél apróbb, annál nehezebb nekiindulni, sosem vágytam ilyesféle kihívásokra. Szeretem a stabilitást, a biztos pontokat, a teljes egészt. Jó ha rend van körülöttem, sőt megnyugtat.

Most viszont, az idilli, tökéletes biztonságom, amihez hozzá voltam szokva ripityára törött. Biztosan meg van az oka annak is hogy miért pont most, de hogy darabokban van ahhoz most már nem fér kétség. És itt a nagy feladat, összeillesztgetni, próbálkozni, és tanulni. Már az is látszik, hogy nem egy gyors folyamat, de ezen nem vagyok meglepődve, én ilyen vagyok. Lassan, de újraépítem magam, beengedem az újat. Legalábbis ez a terv, néha megtorpanok, de azért már összeállt néhány szelet a kirakósból. A játék legfontosabb része a tükör, amiből a saját arcképem néz vissza rám, olykor idegenre, néha cinkostársra, vagy barátra.  Minél mélyebben vagyok annál több eddig ismeretlen réteg kerül felszínre.Ez már önmagában nagy változás, olykor mindenkinek szüksége van rá, még ha nem is látjuk be.

Mindenesetre most már nincs visszaút, nem halogathatom a változást, kipukkant a buborék, én egyenlőre a földön, de hiszek benne, hogy ha lassacskán is de összeáll a mozaik, minden alkotóelem egymásba fonódik nagy munkával,de hamarosan újra a szivárványszínek biztonságából nézek szembe a tükörképemmel.