2010. december 9., csütörtök

Pál István Szalonna és bandája koncert



„Hagyománytár” népzenei koncert sorozat

Pécsi Kulturális Központ Dominikánus Ház


2010. december 8. 19 óra


Szalonna és bandája zenekar fergeteges koncertet adott tegnap este a Pécsi Kulturális Központ rendezésébe a „Hagyománytár” népzenei koncert sorozat keretében a Dominikánus Házban.


A Kárpátaljáról származó zenész, Pál István,’ Szalonna’ és barátai mind professzionális zenészek, az Állami Népi Együttes muzsikusai. A zene a vérükben van, életük lételeme, mely egy kívülálló számára is első pillanatban tudatosul, mihelyt meghallja zenéjüket. Igazi boldogság hallani a virtuóz dallamokat, melyeket az előadók hatalmas szeretettel adnak át a közönségnek. Ezért is nagyon találó első lemezük címe, Örömzene. Igen, örömzene, öröm a zenésznek, az átadónak, és öröm a hallgatónak, a befogadónak.


Repertoárjukon megszólalnak a Kárpát medence leggyönyörűbb zenéi. Fontosnak tartják a hagyomány megőrzését, ezért népzeneoktatással is foglalkoznak. Rendszeres résztvevői Magyarország legnagyobb fesztiváljainak, emellett az elmúlt években felléptek mind Európában mind a tengerentúlon.

Koncertjüket felső Tisza vidéki muzsikával kezdték, mely különösen közel áll a szívükhöz, hiszen ez a tájegység volt, amit először megismertek gyermekkorukban. Ez megadta a koncert alaphangulatát, a közönség sorai között elkezdtek mozgolódni a lábak, és az ujjak kivétel nélkül ritmus doboltak a térdeken.


Ezután széki és bonchidai dallamok váltották egymást, mely során megtapasztalhattuk, hogy néhány kilométer távolság milyen nagy különbséget teremt zene és zene között. Természetesen, egyik sem értékesebb a másiknál, jól megfértek egy összeállításban.


A koncerten hallhattunk továbbá szívfacsaró román forgatóst, legényest, és szaporát Kalotaszegről, majd vajdaszentiványi muzsikát cimbalom prímással. Ez utóbbit Unger Balázs cimbalmos olyan mély átéléssel, mesteri virtuozitással és pontossággal adott át a közönségnek, hogy a nézőknek kivétel nélkül az tátva maradt a szája, mindenkit elvarázsolt.


A hegedűn megszólaló dudaszó különlegesen csalóka zenei élményt nyújtott, de Pál István ’Szalonna’ rövid történetei, és hozzászólásai a koncert közben magyarázatul szolgáltak annak, aki nem rendelkezik átfogó ismeretekkel a népzenéről. Így megtudtuk, hogy sok vidéken helyettesítették más hangszerekkel a dudát.

A záró számként felkonferált jó kedélyű rábaközi dallamok közben már mindenki abban reménykedett, hogy még nem ér véget a koncert, és repetázhatunk a különleges zenei élményből. Ez így is lett, a záró számot vastaps követte, melyet a zenekar egy örkői és egy felcsíki dallam kavalkáddal köszönte meg.

A koncertre Pál Eszter, Pál István ’Szalonna’ testvére, tette fel a koronát, amikor egy karácsonyi dallal ajándékozta meg a résztvevőket. A teremben és az emberek lelkében is síri csend és nyugalom költözött, csak az a dallam létezett és a gyönyörű hang, mely megszólaltatta azt. A meghitt hangulat után a tényleges záró szám következett, felvidéki muzsika, mellyel a koncertet egy tökéletes keretbe foglalták.


Zene, élmény, öröm… Ez a három szó jut először eszembe, amikor a tegnapi Szalonna és bandája koncertre gondolok. Pontosabban, fantasztikus, precíz és virtuóz zene, hatalmas élmény, és felhőtlen öröm. Ezt az örömöt a népzene önmagában hordozza, de ha az előadók ilyen tehetséggel, tisztasággal és odaadással művelik, akkor teljesedhet ki csak igazán.


A fergeteges koncert előadói: Pál Eszter – ének, Pál István "Szalonna" – hegedű, Gombai Tamás – hegedű, Unger Balázs – cimbalom, Karacs Gyula – brácsa, Doór Róbert – nagybőgő.


Mindenkinek szeretettel ajánlom, és kívánom hogy egyszer kapjon egy ’Szalonnáék’ féle „Örömzene” ajándékot!





2010. december 1., szerda

Múlnak az évek...


"Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között. És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal. És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó. És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével. És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez. Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel a lelked, ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked.
És tanuld meg, hogy valóban nagyon sokat kibírsz.Hogy valóban erős vagy.
És valóban értékes."


()

2010. november 1., hétfő

Várj


"Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok - emberek, eszmék, helyzetek- melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni kezdetüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez , jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandón útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők.Barátságok. Megismerések,igazságok.
Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon.
De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen a tiéd.
Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel!"
(Márai Sándor)

2010. október 5., kedd

Weöres Sándor: A paprikajancsi szerenádja




"Gyönge fuvallat a töba zilál,
fények gyöngysora lebben,
Sóhajom, árva madár-pihe, száll
s elpihen édes öledben.
Tárt keblemen reszket a kóc:
érted szenved a Jancsi bohóc.

Szép szemeidből vérzik az ég,
sok sebe csillagos ösvény.
Egy hajfürtöd nékem elég:
sok sebemet bekötözném.
Hull a fürészpor, sorvad a kóc:
meghal érted a Jancsi bohóc.

Tálad a rózsa, tükröd a Hold,
ajkadon alkonyok égnek,
Víg kedvem sűrű búba hajolt,
téged kérlel az ének.
Hogyha kigyullad a szivem a, kóc,
nem lesz többet a Jancsi bohóc."

Milyen szép szerelmes (nem) gyerekvers!

2010. szeptember 26., vasárnap

Színház

Többszörös jubileumot ünnepel a Vígszínház, amikor műsorra tűzi a Ványa bácsit. Százötven éve született Anton Pavlovics Csehov. A Vígszínház megnyitásával majdnem egyidőben, 1897-ben írta a Ványa bácsit. Kilencven éve színházunkban volt a dráma magyarországi premierje, Hegedűs Gyulával a címszerepben. Negyven éve, Horvai István legendás előadásában Latinovits Zoltán alakította a főszerepet.
Csehov a drámaírás és a színházművészet legnagyobb újítói közé tartozik. Utolérhetetlen stílussal és érzékenységgel ábrázolja a lélek legapróbb rezdüléseit, az elfojtott vágyakat és beteljesületlen álmokat, az érdek nélküli szerelmet, az emberi gyarlóságot, önzést, a generációk közti, sokszor kibékíthetetlennek tűnő ellentéteket.
Az előadás díszlettervezője, a világhírű Michael Levine, előző évadunkban a Varázsfuvola bravúros díszletével aratott komoly szakmai elismerést. Marton László, több nagysikerű külföldi bemutató után először rendez Csehov-drámát a Vígszínházban.
Bemutató időpontja: 2010. október 1., Vígszínház

Forrás: port.hu

2010. augusztus 6., péntek

Csak egy perc az angyaloknak


Egy perc még,
s romba dől majd az éj,
egy perc még....
már ostromolja a fény.
Mért állsz könnybe szökve?
Mért vársz jobb időkre,
ha minden pillanatra születni kell?

Egy perc még,
és senki nem marad,
egy perc még,
s a szíved meghasad.
Mért félsz, ha nincs kitől már?
Mért kérsz? Itt nincs miből már,
minden pillanatra születni kell

Egy perc még
s romba dől majd az éj,
egy perc még...
már ostromolja a fény.
Mért állsz? Az idő mozdul,
Mért vársz?A föld kifordul,
minden pillanatra születni kell.

Csak egy perc mit veszthetsz
Mért nem engedsz semmit el?
Csak egy nap, mi ébred,
hol mást igér meg a végtelen.
Csak egy perc, mit veszthetsz
mért nem engedsz, ha jól tudod?
Csak egy nap, mit kérnek még
az angyalok.

Oláh Ibolya - Dalszöveg

2010. augusztus 4., szerda

Marilyn Monroe


Norma Jeane Mortensonként született Los Angelesben, de az édesanyja első férje után Norma Jeane Baker néven ismerjük. Gyermekkorát nevelőszülőknél és intézetben töltötte. Apját nem ismerte, anyja elmegyógyintézetbe került Norma 5 éves korában. 16 évesen otthagyta a gimnáziumot és férjhez ment. 1944-ben egy hadianyaggyárban dolgozott betanított munkásként, amikor a hadsereg egyik fotósa felfedezte, és nemsokára modell lett. 1948-ban a 20th Century Fox szerződtette kisebb szerepekre. Ekkor festette szőkére a haját és változtatta meg a nevét. Pályafutására rányomta bélyegét a szexbomba-image. Sokszor próbált olyan szerepekhez jutni, amelyekben megmutathatná színészi képességeit is, de sem a filmgyártók és sem a közönség nem óhajtotta őt másnak látni. Monroe karrierje erotikus vonzerejére építkezett. 1950-ben a Mindent Éváról című Joseph L. Mankiewicz filmben tűnt fel egy epizódszerep erejéig. Első ismertebb filmje a Aszfaltdzsungel volt, de nemzetközi hírnevet a Niagara című filmmel szerzett. Marilyn Monroe a szexistennő trónjára emelkedett ezzel a szereppel. Ragyogó szőkeségével, szabályos arcával, nőies idomaival az „Igazi nőt” imádták benne.

1953-ban az első Playboy címlapján szerepelt.

1955-ben az Actor's Stúdió színiiskola tagja lett. Monroe magánéletét is szívesen célba vette a sajtó. Arthur Miller íróval kötött házasságát folyamatosan tudósították 1956–1961 között, csakúgy, mint John F. Kennedyvel és öccsével, Roberttel való viszonyát is. Sokak azt állítják, öngyilkos lett. Egyesek bizonyítékot vélnek felfedezni arra, hogy gyilkosságot követtek el ellene. Nagy mennyiségű Nembutal beöntést kapott. Ezt azonban több kutatás is megcáfolta. Képei még mindig mindenhol megtalálhatók, mítosza semmit sem halványodott.

Marilyn Monroe 1962. augusztus 4-ének éjjelén halt meg, 15 hónappal az egykori szeretője, John Kennedy ellen elkövetett merénylet előtt. Az évforduló kapcsán az Urbanlegends blog az énekesnővel kapcsolatos legismertebb összeesküvés-elméletek közül szemléz David Aaronovitch könyvéből.

A Los Angeles-i halottkém úgy nyilatkozott, hogy „valószínűleg öngyilkosság” vezetett Monroe gyógyszertúladagolás miatt bekövetkezett halálához. Hogy Monroe barbiturátmérgezésben halt meg, az nem lehetett meglepő azok számára, akik ismerték. Krónikus álmatlanságban szenvedett, s egy idő után nemcsak aludni nem tudott gyógyszerek nélkül, hanem ébren lenni sem. Halála időpontjában egyedül élt, de azt tervezte, hogy újra összeházasodik korábbi férjével, Joe DiMaggióval.

Kezdetben nem is az állt a viták középpontjában, hogy Marilyn Monroe maga idézte-e elő a saját halálát, hanem az, hogy szándékosan tette-e. Két év telt el, mire Monroe halálának első revizionista verziója nyilvánosságra került. A könyvet magánkiadásban jelentette meg Frank Capell 1964-ben, Marilyn Monroe különös halála címen. Capell beállítottságáról elég, ha annyit mondunk, hogy előző könyve az Amerikát létében fenyegető összeesküvésekről szólt, a következőben pedig szovjet ügynökként mutatta be Henry Kissingert. Ezek után nem meglepő, hogy Capell azon a véleményen volt, hogy a kommunisták gyilkolták meg Monroe-t.

2010. május 14., péntek

Tahiti




Tahiti, eredeti nevén Otaheite, Francia Polinézia legnagyobb szigete a Csendes-óceánban. A főváros, Papeete az északnyugati parton fekszik.

Tahiti szigete a hírét a világban csodás természeti szépségeinek, barátságos népének köszönheti. A szigeten található Francia Polinézia fővárosa, Papeete is.
Tahiti nagyjából nyolcszög alakú, éghajlata trópusi, mégis elkerülik a trópusi betegségek, a tífusz, malária ismeretlenek a szigeten. Mérges kígyók sincsenek.



A szigetet valószínűleg a spanyol hajósok pillantották meg először az európaiak közül, viszonylag igen korán, a 17. századelején. Az első európai, aki kikötött, Samuel Wallis angol kapitány volt 1767-ben, aki a szigeteket Anglia számára követelte. Wallis nem hagyott hátra sem telepeseket, sem helyőrséget, így Bougainville francia kutató egy év múlva Franciaország részére birtokba vette a szigetet. Ő Új-Cythera szigetnek nevezte el, a görögországi Cythera (Kíthira) szigetéről, amely felett Aphrodité kiemelkedett a tenger habjaiból. A következő európai már a római szerelem istennőjét, Venust kereste Tahitin: Cook kapitány érkezett hamarosan a szigetre, hogy megfigyelje a Vénusz átvonulását a Nap előtt. Cook Tahitit a Szerelem Szigetének nevezte el, melyet a franciák Édes Földnek fordítottak. 1797-ben 18 metodista pap érkezett Londonból, akik zord és türelmetlen módon befolyásolták a helyi királyokat, a Pomaré-dinasztia tagjait. A metodisták elég hosszú idő alatt tudták csak megtéríteni a lakosság háromnegyed részét. Közben a franciák katolikus misszionáriusokat küldtek Tahitira. Az újonnan katolikus és protestáns bennszülöttek között háború tört ki. Kétéves háború után a franciáké lett Tahiti, és az őt környező szigetek. 1880-ban az utolsó független király, 5. Pomaré átadta országát a franciáknak.

Tahitit legtöbben Paul Gauguin festményeiről ismerik. A híres francia festő sok időt töltött a szigeten, és számos képet alkotott az ott lakókról.





Forrás:wikipédia

2010. április 28., szerda


,,Megtehettem volna.
Soha nem fogjuk föl igazán az ilyen mondatnak az értelmét.
Valójában életünk minden pillanata tartogat valamit, ami megtörténhetne,
és mégsem történik meg.
Rengeteg mágikus pillanat van, amit nem is veszünk észre,
mígnem a sors keze
- teljesen váratlanul -
megváltoztatja az egész életünket."

P. Coelho

2010. április 18., vasárnap

Tánc


"Szép ez a tánc, amit most együtt járunk, én itt és te ott járja a lábunk, szólj zene szólj, ölelj míg tart a tánc, forrj vérem forrj, bilincselj meg románc.

Szorítsd a kezem, s te vezetsz engem, nézd a szemem, lázban ég egész testem, kör körözünk, és szédülni nem még, omlik a haj, mely kontyba volt nemrég.

Izzik a tér, s ő távolba néz, fáj ez a harc s elenged a kéz, összetöröm kristály szívét, s újra szorít egy vérző kötél."

/Takáts Eszter- Tánc/

2010. április 14., szerda

Zahír


"Csak az a fontos, hogy éber légy, mert a leckék mindig akkor jönnek, amikor készen állsz a befogadásukra, és ha figyelsz a jelekre, mindig mindent megtanulsz amire szükséged lesz a következő lépéshez!"

(Coelho- A Zahír)

2010. március 9., kedd

Március a zenék hónapja!



Hallgassuk meg ezt is!

Palya Bea új lemeze, melyen a táncdalfesztiválok korszakának legismertebb dalai csendülnek fel Palya Bea saját stílusában "Én leszek a játékszered" c. albumán. A lemezen olyan régi dalok szerepelnek, mint például az Add már Uram az esőt, a Megáll az idő, a Késő bánat, Most már utánam a vízözön, vagy a Nem akarok mindenáron férjhez menni.

Érdekes hangvétel, érdekes stílus.
Kell a fülnek, kell az agynak, kell a szívnek!


puppe

2010. március 8., hétfő

Hallgassuk meg!


Már a boltokban az El merem mondani, Ibolya 3. lemeze!

2010. február 26-án megjelent Ibolya 3. albuma, mely már a nagyobb városokban kapható , s egy héten belül várhatóan már az egész országban elérhető lesz. Az album címe: ’El merem mondani’, 12 dal hallható rajta.

Ez a lemez áll a legközelebb a szívemhez az eddigiek közül. A dalok mindegyike a gondolataimat tükrözi, a szövegek megírásában én is részt vettem. Végre olyan lemezt alkothattam, ahol minden egyes szám rólam szól, olyanok ezek a dalok, mintha a saját gyerekeim lennének. Kicsit olyan érzés, mintha lemeztelenednék a világ előtt, hiszen aki meghallgatja ezeket a dalokat, az megismerheti, hogy milyen is vagyok valójában. Ezért gondoltuk úgy, hogy a legjobban egy művészi fotósorozat tudná kifejezni az album hangulatvilágát, ahol megmutatom magam a világnak - kívülről és belülről egyaránt.” (Forrás: sonymusic.hu)


Először nagyon féltem a fotózástól, aki ismer, pontosan tudja, hogy távol áll tőlem ez a szexi, nőcis stílus. Mivel azonban ezen a lemezen az eddigi életemet dolgoztuk fel, tehát őszintén énekelek az érzéseimről, úgy döntöttem, elfogadom a stáb koncepcióját: a lelki kitárulkozást a borítófotóval is szimbolizáljuk.”


01. Ritmus (Szűcs N. - Szűcs N.) (3:18)
02. Baby (Oláh I. - Orbán T.) (3:55)
03. Anyának (Oláh I. - Orbán T.) (4:21)
04. Címlaphír (Oláh I. - Orbán T.) (3:31)
05. Ki a rossz, ki a jó? (Oláh I. - Orbán T.) (3:47)
06. Fohász (Oláh I. - Valla A.) (3:44)
07. Pénzért mindent (Oláh I. - Orbán T.) (3:55)
08. Körtánc (Oláh I. - Orbán T.) (4:12)
09. Szeress testvér (Oláh I. - Valla A.) (3:39)
10. A szeretők óceánja (Oláh I. - Orbán T.) (3:13)
11. Valami úgy hiányzik (Oláh I. - Orbán T.) (4:00)
12. Ki nem volt (Szenes Iván - Gábor S. Pál) (3:59
)


Forrás: www.olahibolya.hu

2010. február 24., szerda

Pszeudo



Stanley Kubrick: Eyes Wide Shut


Tágra zárt szemek


Stanley Kubrick nem olyan filmrendező volt, akit iskolákba, irányzatokba lehetne besorolni. Kubrick a populáris műfajokban mozogva, jelentős közönségsikerekkel a háta mögött is megőrizte szellemi és művészi függetlenségét, azaz nem ő ment a divat után, hanem inkább ő teremtette. Szerző volt a szónak a francia új hullám teoretikusai által használt értelmében, szerző, akit nem az aktuális tendenciák, hanem saját személyes kézjegye felől azonosíthatunk.


Így hát ha azt próbáljuk megválaszolni, hogy milyen filmes kontextusba illeszkedik, a Tágra zárt szemek, akkor legkézenfekvőbbnek látszik azt mondani, hogy magába a kubricki életműbe. Ha netán mégis tágabb tartományra akarjuk kiterjeszteni a film szellemi környezetét, mint egyetlen filmrendező életműve, lett légyen ez az életmű önmagában is hihetetlenül gazdag, akkor azt Kubrick esetén inkább tematikai mintsem formai jegyek alapján tehetjük meg. A Tágra zárt szemek – nagyon-nagyon távolról szemügyre véve a dolgot – a valóság és a nem valóság összemosódásának kérdéskörével foglalkozó filmek utóbbi években kialakult áramlatába (eXistenz, Játszma) illeszkedik.


Ahogy az egyik publkiáció szerzője, Janisch Attila megfogalmazza, Kubrick mozija az emberben élő démonokat idézi meg. Nevezzük démonoknak vagy hívjuk tudattalan vágyaknak, mindenesetre Kubrick súlyosan érezhette jelenlétüket életében, ha a Mechanikus narancs, a Full Metal Jacket és a Ragyogás után még legutolsó – noha nem utolsónak szánt – művében is velük hadakozik. Kubrick azonban bármilyen mélyre is hatoljon az emberi lélek sötétjébe, a fenyegetőt, a megfoghatatlant, a zűrzavarost mindig szigorú formai rendbe fagyasztja bele, mintha éppen a forma szigorával akarná távoltartani magától démonjait. És még valami. Kubrick sohasem csinált közvetlen személyes történeten alapuló filmet. Paradox helyzet: a legszemélyesebb filmélményt számomra egy látszólag mindenféle személyességtől tartózkodó rendező nyújtotta.


A Tágra zárt szemek forgatókönyve is régesrégi irodalmi mű, Arthur Schnitzler Álomnovellája alapján íródott. A filmes átdolgozás a századfordulós Bécset ezredfordulós New Yorkká, Fridolint Dr. William Harforddá szabja át, de ez nem igazán lényeges különbség, nagyjából egyeznek a dolgok, csak a doktor figurája lett kicsit akaratgyengébb, értetlenebb és erkölcsösebb Kubricknál mint az eredetiben volt. Nem véletlenül. Harford doktor praxisa szépen hoz a konyhára, jómódhoz és társadalmi megbecsüléshez juttatja őt, feleségét és hétéves kislányát. Harford sütkérezik az elismerés fényében, így aztán nem meglepő, hogy minden ízében ragaszkodik a fennálló polgári normákhoz, amibe azért manapság már egy kis otthoni füvezés is belefér. Minél lejjebb csúszik a pokol sötét bugyraiba, a jó doktor viselkedése annál értetlenkedőbbé és ügyetlenebbé válik, aminek az az oka, hogy folyamatosan, hiábavaló módon kapaszkodik az erkölcsök és szokások által tükörsimára csiszolt felszínhez. Doktori igazolványát lobogtatva és széles mosolyát villogtatva igyekszik fenntartani a látszatot, hogy ő bármilyen zűrbe keveredjék, mégiscsak a felsőközéposztály tiszteletreméltó és érinthetetlen tagja. Harford doktor előtt szakadékok nyílnak, de ő nem akar belenézni, inkább rendnek hazudja a káoszt.


Pedig a szakadékok olyan könnyen megnyílnak az ember lába előtt. A kezdet kezdetén Alice és William Harford fényűző polgári otthonukban az utolsó simításokat végzik, hogy az egyik dúsgazdag páciens, Victor Ziegler elegáns karácsonyi partijára induljanak. Puszi a gyermeknek, búcsú a bébicsősztől, minden rendben is lenne. De azon nyomban, amint az estélyen elválnak egymástól pár percre, az asszonyt rögtön megkörnyékezi egy sármos magyar, a férfinek meg két szupermodell akaszkodik a nyakába. Nem sok híja van, hogy elcsábuljanak, ám az utolsó pillanatban a véletlen és a halványan pislákoló öntudat megálljt int nekik. Másnap éjjel aztán a nő szóba hozza a dolgot, szó szót követ, végül felfedi saját gyötrő emlékét a matrózról, akivel annak idején ott helyben elment volna akár csak egy napra is, hátrahagyva örökre férjét, kislányát, mindent. Harford doktort halotthoz hívják ebben a pillanatban, ő örömmel menekül a szembenézés kényszere elől, és ezzel kezdetét veszi a nagy kaland, amiben a felesége képzeletbeli félrelépésének képétől űzött orvos egyre mélyebbre süllyed egy démoni világba.

Kubrick nagyszerűsége abban van, hogy azt a közvetlen érzéki csábítást, aminek hősei ki vannak téve, filmes kifejezőeszközei segítségével rám, a nézőre is kiterjeszti. A kellemesen ringatodzó Sosztakovics-keringő fülbemászó dallama, a hosszú, méltóságteljes kocsizások, a karácsonyfaégők színes izzása már az első pillanatban olyan varázslatos légkört teremtenek, ami alól nem tudom kivonni magam, így szép lassan én is kénytelen vagyok hőseinkkel együtt egyre mélyebbre süllyedni a tágra zárt szemek álomvalóságába.


A helyzetem azért annyival mégis könnyebb Alice és William Harfoldénál, hogy az én arcomat a nézőtér sötétje fedi, míg nekik még egymás előtt is maszk mögé kell rejtőzniük, az életre kelt démonokat leplezve. Kubrick telibe talált azzal, hogy a színes magazinok kedvenceit, az álomházaspárnak tartott Tom Criuse-t és Nicole Kidmant választotta ki Harfordék szerepére, mert az ő arcuk már eleve a jólét, a szépség, az elismertség maszkjaként működik. Kubrick egyszerűen felerősítette ezt az álarcszerűséget Cruise állandó mosolyával, Kidman érzéki tekintetével, hogy aztán a film legvégére összetörje ezeket a maszkokat, ha csak percekre is, és ott álljon ez az emberpár a másik és önmaga leleplezett démonai előtt rémülten, pőrén, kisírt szemmel.


Mielőtt azonban Harford doktor hazatérne a pokolbéli kaland után feleségéhez és mindent bevallana neki, Ziegler hívatja őt magához, és elmondja, hogy amit látott, az tulajdonképpen nem történt meg: az orgia a legelőkelőbb amerikaiak titkos összejövetele csupán, a fenyegető levelek mindössze a további kíváncsiskodástól akarják elijeszteni a doktort, és hogy a halott fotómodell sem gyilkosság, hanem egyszerű kábítószertúladagolás áldozata lett. És ezen a ponton kapcsolódnék ahhoz, amit a film tágabb kontextusáról az írásom elején állítottam. David Fincher Játszmája nem kevesebbet mond, mint hogy az életünk olyannyira virtuálissá vált, hogy még öngyilkosok sem lehetünk magunktól, mert a lehető legszemélyesebb döntésünk is egy titokzatos szervezet által kitalált játék előre kikalkulált része lett.


Ziegler racionálisnak tűnő magyarázatával Kubrick nem oltja ki a sötét birodalmát, hanem vagylagossá teszi létezését. Azzal, hogy Ziegler szavaival a démonokat kifinomult vágyakká, bűneinket melléfogássá, a halált tévedéssé szelídíti, feloldja a lét súlyát, mert már nem tudjuk, mi van, s mi nincs, mi az, amit elkövettünk, s mi az, amit nem. Az igazi pokol talán ott kezdődik, amikor saját személyes poklunk is egy ártatlan illúzió csupán.


Stőhr Lóránt


2010. február 18., csütörtök

Önismeret



Még egy szép idézet:

"Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeláldozás között... És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, és a társaság a biztonsággal... És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, és a bók nem esküszó... És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével... És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez... Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér... Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet, ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked..."


Veronica A. Shoffstall

2010. január 4., hétfő

Vörösmarty Csongor és Tünde "Éj"


"Sötét és semmi voltak: én valék,
Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj,
És a világot szültem gyermekűl.
Mindenható sugárral a világ
Fölkelt ölemből; megrázkódtatá
A semmiségnek pusztaságait,
S ezer fejekkel a nagy szörnyeteg,
A Mind, előállt. Hold és csillagok,
A menny csodái lőnek bujdosók
Kimérhetetlen léghatárokon.
Megszűnt a régi alvó nyúgalom:
A test megindúlt, tett az új erő,
S tettekkel és mozgással gazdagon
Megnépesűlt a puszta tér s idő,
Föld és a tenger küzdve osztozának
Az eltolt légnek ősi birtokán;
Megszünteté a tenger habjait,
S melyet haraggal ostromolt imént,
Most felmosolyga mélyiből az ég;
S mint egy menyasszony, szépen és vidáman
Virágruhába öltözött a föld.
A por mozogni kezdett és az állat,
S királyi fejjel a lelkes porond,
Az ember lőn, és folytatá faját,
A jámbort, csalfát, gyilkost és dicsőt. -
Sötét és semmi vannak: én vagyok,
A fény elől bujdokló gyászos Éj. -
A féreg, a pillanat búboréka,
Elvész; idő sincs mérve lételének.
Madárt a szárny, a körmök állatot
Nem váltanak meg, kérges büszke fát
Letesznek századoknak súlyai.
Az ember feljő, lelke fényfolyam,
A nagy mindenség benne tűkrözik.
Megmondhatatlan kéjjel föltekint,
Merőn megbámúl földet és eget;
De ifjusága gyorsan elmulik,
Erőtlen aggott egy-két nyár után,
S már nincs, mint nem volt, mint a légy fia.
Kiirthatatlan vággyal, amig él,
Túr és tünődik, tudni, tenni tör;
Halandó kézzel halhatatlanúl
Vél munkálkodni, és mikor kidőlt is,
Még a hiúság műve van porán,
Még kőhegyek ragyognak sírjain,
Ezer jelekkel tarkán s fényesen
Az ész az erőnek rakván oszlopot.
De hol lesz a kő, jel, s az oszlopok,
Ha nem lesz föld, s a tenger eltünik.
Fáradtan ösvényikből a napok
Egymásba hullva, összeomlanak;
A Mind enyész, és végső romjain
A szép világ borongva hamvad el;
És hol kezdve volt, ott vége lesz:
Sötét és semmi lesznek: én leszek,
Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj."