2012. december 29., szombat

Egyedül

Annyira hívnálak, annyira ölelnélek, annyira hiányzol, de nem tudom mindezek mértékét, így nem hívhatlak, nem ölelhetlek!Hiányzik  a barátom, a társam, a melegség...csak a magány miatt vagy valóban TE hiányzol!?

Tél van, ezt mind a télnek tudom be,  várom a tavaszt, várom az újat, de ezzel párhuzamosan taszítom is.Félek az újtól, nem bízom az idegenben és magamban sem. Bezárkóztam, magamat sem ismerem ki igazán.Hetek óta nem írtam a naplómba ami annyit jelent h nem bírom megfogalmazni a világomat, nem jöttek a szavak, pedig semmi sincs rendben.

Játszom a szerepeket, táncolok, mulatok vagyis úgy teszek mintha ez őszinte lenne, de belül össze vagyok törve, és amíg nem lesz egész addig változás sem lesz, mert  a szilánkjaimmal mindenkit elüldözök magam mellől!

Szeretlek Benneteket, csak most képtelen vagyok rendesen kimutatni! Egy nyűg  vagyok, nem akarok ránehezedni senkire, magamnak is sok vagyok.

2012. november 14., szerda

Faddom

Gacsályi József: EGY KORTY TOLNAI DUNA

Ha megmozdul a víz, az már a múltam:
hajdani kölykök s rekkenő nyarak.
A nyűg, a bűn, a szenny, s amit tanultam
azután jött csupán, és itt maradt.
Most azt csodálom, hogy bele se fúltam,
s látok egy korty Dunát az ég alatt.
Hol vagytok, fiúk, mily Eliziumban?
Mi rejt? Folyondár? Mohos, vén falak?
Csobbanó évszak, hogy tudtad kimérni,
a vakációk indiánmeséi
meddig szabadok, s mettől tiltanak?
Fogjatok körül nádak, fűzfaágak,
ahogy anyáink a burokba zártak,
s tengerben ringtunk benn, a szív alatt!

2012. október 19., péntek

Sűrű könnyeimmmel...

Este van, este van, de nem minden lánynak,
Csak annak a lánynak, kihez sokan járnak.
Lám, hozzám nem járnak, későre van este,
Sűrű csillagos ég, gyászosra van festve.

A bazsarózsának lehajlik az ága,
Én is lehajlottam egy hűtlen szavára.
Mit ér a rózsafa, piros bimbó nélkül,
Mit ér a szerelem igaz hűség nélkül?!

Piros pántlikámat fújdogálja a szél,
Köszönöm galambom, hogy eddig szerettél!
Arról sem tehetek, ha már megvetettél,
Nálamnál szebbeket s jobbakat kerestél.

***

Azt hallottam jó galambom, hogy itt akarsz hagyni,
Velem egy faluban nem is akarsz lakni.
Csak azt mondd meg, jó galambom, melyik úton mész el,
Felszántatom azt az utat aranyos ekével.

Csak azt mondd meg, jó galambom, melyik úton mész el,
Felszántatom azt az utat aranyos ekével.
Be is vetem én azt szemen-szedett gyönggyel,
El is boronálom sűrű könnyeimmel.

***

Mi zörög, mi zörög a sűrű erdőben,
Mi zörög, mi zörög a sűrű erdőben,
Talán az én rózsám ökrét hajtják a cserjésben.

Ha hajtják, hadd hajtsák, hadd fizessen érte,
Ha hajtják, hadd hajtsák, hadd fizessen érte,
Mer’ az a szép piros hajnal más kislánynál érte.

Az egyikhez elmegy, a másiknál ott hál,
Az egyikhez elmegy, a másiknál ott hál,
Nékem pedig azt esküszi, hogy senkihez nem jár.


2012. október 16., kedd

Gyöngysor a pókhálóban

Az alábbi idézetek, nagyon jó estek ma!Igen, hajlamosak vagyunk a holnapot hajszolni és nem törődni a ma szépségeivel!És valóban igaz, hogy ha valamit görcsösen akarunk, akkor sosem teljesül, de ha kicsit lazább pórázra engedjük, hamarosan az ölünkbe hullik!Egyet értek Müller Péter, köszönöm!:)


"Tanulj meg vidáman várakozni. Egyél, igyál, élvezd a jelenedet, és ne rontsd el azzal, hogy türelmetlenül vársz valamit vagy valakit....

 Az életünk: gyöngysor. Minden nap és minden óra egy-egy gyöngy rajta. Ha nem ragyog külön-külön mindegyik, vacak lesz az életed. Azt várni, hogy a holnap vagy a holnapután megváltja a jelenedet, hamis reménység  és önbecsapás. Mert holnapután már újra várod a holnapot, és holnap a jövő hónapot és évet - ha nem tudsz teljes szívvel és lélekkel jelen lenni, soha nem jön el a beteljesülés. AZ "AKKOR" MOST VAN! Hidd el! - ez egy ősi szamuráj mondás.....

Minden vágyunk akkor szokott teljesülni, amikor már nem is vágyódunk olyan nagyon. Nem vetted észre? Amikor már nemigen kell - megkapjuk.....

Nem akkor és nem úgy, de valamilyen formában megkapjuk. Egyszer csak ott van. Néha olyan késve, hogy nem is emlékszünk rá, hogy ez a mi vágyunk volt. Maga a vágy ugyanis - a "kell!", az "akarom!" - késlelteti a megvalósulást. Amikor elengeded, megjön.

Ez a mágia egyik nagy titka."/Müller Péter/

Az egész cikk itt olvasható.

2012. július 11., szerda

Nyugodj békében drága Kata!

Elkéstünk, nem tudunk segíteni Katán, ma kora este megtalálták Pécsen a holttestét.
Meggyilkolták. Leírni könnyű, de hihetetlen, kimondani még nem lehet!Zsibbadt fájdalomban és megdöbbenésben a város, az ország!Reménykedtünk az utolsó percekig.Most így megbénulva csak abban bízunk, hogy az elkövetőt megtalálják!Segítse a rendőröket akinek van információja!Szörnyű világban élünk!

Bándy Kata 25 éves volt.
Drága Osztálytársam, Barátnőm nyugodj békében!
Emlékedet örökké őrizni fogjuk!

Bándy Katát keressük!!!!!!

 Kedves Olvasók, Barátok és Mindenki!!!


Kérem, hogy aki bármilyen információval tud szolgálni Kata hollétéről, jelezze a lenti elérhetőségeken!


Részletek:


Vasárnap kora hajnalban eltűnt egy 25 éves nő Pécsen. Bándy Kata rendőrségi pszichológusként dolgozik, de hétfőn nem jelent meg munkahelyén.
Egy ismerőse szerint vasárnap hajnali 2-3 óra között tűnt el. Fekete ujjatlan pólót, barack színű rakott szoknyát és fehér övet viselt.  Kb. 165 centi magas, vékony testalkatú, váll alá érő szőke-vörösesszőke festett hajú. Eltűnésekor kék-fehér csíkos barna bőrpántos táska volt nála.
Egy buliból tartott haza a Kórház tér-Széchenyi tér-Király utca-Búza tér-Felső vámház utca útvonalon. Állítólag a Kórház téri térfigyelő kamera felvételén még látni lehetett és a Széchenyi téri kamera felvételén is felbukkant.
"Szombaton, este kilenckor beszéltem vele telefonon. Vidám volt, jó kedvű. Mint később, a híváslista elemzése után kiderült, én voltam az utolsó, aki a mobilján beszélt vele" - nyilatkozta a Dunántúli Naplónak Bándy Pál, az édesapja. Őt hétfőn hívták a rendőrségről, ahol lánya két éve dolgozik, hogy nem ment be.
Telefonján vasárnap óta nem lehet elérni, lakásán a jelek szerint szombat óta nem járt.
Családja és ismerősei kérik, hogy ha bárki tud valamit Bándy Katáról, jelentkezzen a rendőrségen vagy a 0630/7739345-ös telefonszámon.

családnév | family name: Bándy
keresztnév | first name: Kata
kor | age: 25
magasság | height: 155-160cm
utóljára látták | last seen: 2012-07-08 02:00

kapcsolat | contact:
+36(20)5271246
+36(30)7739345
+31(61)1738652


 http://isolation.hu/kata/

2012. június 4., hétfő

Éljen a kicsi Farkas Dani!Üdv a családban! Szamócás pezsgő az egészségedre!!!!!:)

2012. április 16., hétfő

11percből megint...

"Két nő lakik bennem:az egyik meg akar ismerni minden kalandot,át akar élni minden örömet és szenvedélyt,a másik viszont hétköznapi életet szeretne,biztonságot,nyugalmat,boldog családot.
Én vagyok a háziasszony és a szajha,két lélek egy testben,akik egymás ellen harcolnak."

2012. március 21., szerda

Én, számítok, én....

"Az igazi ÉNed, ami nem az egód. Az a bizonyos örökkévaló, fényes, csodálatos önvalód, amelyik tudja, hogy csak a jelen az, ami számít!"(ezotükör)

2012. március 2., péntek

Mary Lennox, tavasz és a játszótér

Itt a tavasz, bejártuk az össze útba eső játszóteret az én kicsi "Mary Lennox"-ommal ...(Akinek nem ugrik be, a Titkor kertje főhőse, nagyon hasonlítanak:)) ....és a kis Utánfutójával:)
Ha a bájosságot szeretném körülírni, biztos ezt a képet használnám, nagyon értenek ehhez a csajok, közben futkosnak, ugrálnak, énekelnek.Minden játék, minden vidám, egyszerű és boldog, csoda hogy ilyen bájosak?:)
Bearanyozták a napon, máskor is elmegyek értük az oviba, nem is kell jobb lazítás, testmozgásnak, és stresszoldásnak is kiváló, tudom ajánlani:)
Aláfestésnek itt  a tavasz , a titkok kertje zenéje!Gyere,gyere tavasz!!!!!!!!

2012. január 5., csütörtök

Ribizlimámor...PalyaBeától

Igen, tudom Ribizliálom a hivatalos neve, de már elkezdtem, formálom a magam képére, és így ribizlimámornak hívom!Könyv is , cd is...együtt is jó, egymásról is mesél!Olyan bátran, hogy az olvasó kedvet kap arra, hogy saját maga is erőt vegyen és elmélyedjen saját múltjában, majd leírja gondolatait!Én is így vagyok ezzel, talán egyszer el is kezdem...:)

Este ribizlifolytatás....